Jó reggelt!

Nos tegnap elindult a 30 napos projektünk. A tegnapi fogadalom-miszerint 30 napig nem mondunk rosszat senkiről és nem is ítélkezünk-számomra csak tegnap estefelétől él, de már ez is nehéz volt.

Tegnap kora délután történt valami, ami miatt egy olyan harminc percig álltam az esőben és szidtam az illetőt a testvéremnek, olyan szavakkal, hogyha a nagymamám hallotta volna, biztosan felajánlja, hogy kimossa szappannal a számat. Szerencsére nem hallotta, én viszont azt vettem észre, hogy sokkal jobb nem lett a helyzet, tehát csak idegesebb lettem, nem nyugodtabb. A történteket a nap folyamán aztán még többeknek (hozzám nagyon közel állóaknak) is elmeséltem, viszont akkor már csak tényszerűen-hivatkozva a projektre. Érdekes módon ezen alkalmakkor nem hergeltem fel magam, és ők sem kezdték el szidni az engem bántó illetőt, így engem sem hergeltek tovább. Mikor így meséltem el a dolgot nem is tűnt olyan nagy ügynek. Szóval egyenlőre így állunk.

A mai napon rendet rakok a kis lakásomban, aztán pedig megfogadom, hogy rend és tisztaság marad egészen Karácsonyig. A lényeg, hogy úgy kell kinéznie a lakásnak folyamatosan, mintha vendégek jönnének-hiszen én is így érzem jól magam benne, ráadásul nagyon sokat kell tanulnom, azt pedig-köztudottan-csak tökéletes rendben és tisztaságban lehet megtenni.

Nekem van még egy fogadalmam is mára: Nem eszem mesterséges anyagokat tartalmazó cuccokat, ha lehet. Ez annyit jelent, hogy ehetek csokit, táblásat és jó minőségűt, de nem ehetek pl. tejszeletet és semmi olyat, amiben van ízfokozó, meg E-k.  Nincsen meki és burgi és a heti öt edzésnek meg kell lenni. Ja! És vezetni kell a kalória táblázatot! Minden nap!

Ezeket majd még valószínűleg pontosítom, de fontos, hogy ezek alapelvek legyenek a 30 napra.

Két történet mára:

Egy fiú ismerősöm csupa nőkkel dolgozik egy irodában. Pénteken elpanaszolta nekem, hogy a lányok már legalább fél órája beszéltek a menstruációjukról, mikor észrevették, hogy már ő is beért. Persze bocsánatot kértek, és ma reggel pedig sütivel várták, hogy kiengeszteljék. Emberünk persze nem volt dühös, de persze nagyon örült a sütinek.  Hát nem aranyos ötlet? 🙂

 

Nemrég befogadtunk egy kismacskát. Ms. Mici a sztráda mellett, egy benzinkútnál csövezett, sovány kölyök macska volt, rühes fülecskékkel, és nagyon édes, cincogó hanggal. Bár nem volt egyértelmű hogy az itthon-és nem a legnagyobb békében-élő két macska hogy fogja fogadni a kis bolhafészket, hazahoztuk, “itt nem maradhat” alapon. (A kutasok főnöke megtiltotta, hogy etessék.)
Sok baj lehetett volna, de nem lett. Ms. Mici a legudvariasabb, legkedvesebb, legcukibb macska, már egy pufók, fényes bundájú kis szeretetgombóc. Nos, de amiért elmesélem: A középső macskánk, a szintén mentett Sophie gyakorlatilag idegbajos Ms. Mici jelenlététől is. Fél tőle, fúj és menekül, hátat púpoz és teljesen zakkant módon viselkedik. És hogy reagál erre a kisasszony? Sehogy. A legnagyobb lelki nyugalommal mosakszik, miközben Sophie feltekert hangerővel non-stop morogva lesi.  Ms. Mici nem utálja ám Sophiet, sőt rendületlen próbálkozik közeledni hozzá, valamint puszta jelenlétével szelídíti. Idegbajáról pedig nem vesz tudomást. Ami már csak azért is fura, mert kezdettől Sophie volt testi fölényben. Apa szerint: Be Ms. Mici my friend!

Ja!!! És állítólag leestek ma az első hópelyhek!! Ujjééé!! 🙂

Majd rajta leszek… 🙂

Mia