Érdekes ez az egész…egyre inkább érzem a békét. Egyre több az önfeledt, varázslatos pillanat. Egyre több a boldogság. Egyre több az, mikor csak nézem, akivel beszélgetek, az embereket vagy a fényeket és olyan gyönyörű. A mesék, a zenék, mindennek értelme van, minden összeér. Ilyenkor valahogy azok a dolgok tűnnek igaznak, amik máskor mesének. Valahogy igazi lesz a varázslat, szinte mindennapos. Egy picit szinte félelmetes, hogy kipukkanhat…de nem fog. Néha pukkan egy picit..nem mondom, hogy minden tökéletes.

Nem mondom, hogy mindennek látom az értelmét. Nem mondom, hogy nem viselnek meg csip-csup dolgok.

De ilyenkor valahogy egyszerre könnyebb tisztán látni…és elhinni, hogy mindennek értelme van. És szeretni, és megbocsájtani, és észrevenni és élni.

Szeretem a Karácsonyt. Szeretem, hogy jön. Szeretem ezt a sok nevetést.

A mai jóságokat nehéz lenne felsorolni…az összes kertész, akik nem változnak, akik úgy szeretnek, akik úgy nyögik az életet, hogy az mégis csupa humor, csupa derű, csupa nevetés és önirónia. De aki a virágot szereti…meg persze a kis tündérlányka a doboz csokival, akit úgy szeretek. Jajj, és az én kis angyalkám, aki ma reggel belibbent a szobába, itt a Mikulás!! Még az áramszünet is hangulatos volt. Csak részben ment el az áram. Ünnepi fények….így az öreg még időben elosonhatott…És a Mari, akivel annyit de annyit nevetünk, hogy csoda, ő is milyen jó, hogy pont akkor és pont oda pottyant a Földre, ahova én. Nekem olyan jó! Az előadás is csuda volt! Szeretem azt tanulni, amit tanulhatok.

És a Mikulás micsoda csodát hozott! Lóközelben lehetek újra!